1. fejezet- Az új diákok

Ma jönnek az új diákok. Mindenki róluk beszél. Kiváncsi vagyok, milyenek. Azt mondják, gyönörűek, és csodálatosak. Vajon kedvesek is? Ki tudja. Azt senki sem tudja, mi a vezeték nevük, nem értem mért, azt mindig tudni szokták. Főleg a pletykafészkek segítségével, Jassica, és Molly a csicsegő kismadár szerepét választották. Nekem Nikiék mondták, el, akik mellesleg ikertestvérek. Te jó isten! Már 7 óra elmúlt, és én még mindig az ágyban fekszek. -erre a gondolatra kipattantak a szemeim, és gyorsan öltözni kezdem. Egy barna hosszú újjú pólónál, és egy fekete kopottas farmernél döntöttem. Nem szerettem a figyelem középpontjába lenni Niki és Ashely annál inkább. Megint elmerengtem! -róttam meg magam és már fésültem is ki gubancos, derékig érő, göndör hajamat. Miután kész voltam, már rohantam is le a nappaliba. Nem reggeliztem, csak kirohantam az ajtón, be a garázsba és felpattantam a motoromra. Már száguldottam is a kis úton. Tíz perc alatt ott is voltam a sulinál, mivel minden a főúton volt összezsúfolva.
Gyorsan beparkoltam egy ezüstszínű VolvoC30-as mellé és rohantam is irodalomra. Irodalmon egyedül ültem. Vagyis eddig egyedül ültem. Most a padomban, egy hollófekete hajú alacsony lány ült.
-Szia. -mosolyogtam szélesen, amit ő is viszonzott
-Szia.
-Én Isabella Cullen vagyok. Te meg biztos, az egyik új diák vagy... -elakadtam, mert a nevét még nem mondta meg.
-Alice Cullen. Én is Cullen vagyok. -mosolygott, de a szemében fura fény csillant amit nem tudtam hova tenni.
-Szeretsz vásárolni? -kérdeztem
-Persze, agyon, ez nálam alapvető. Te? -kérdezte
-Én is szeretek. -vigyorogtam
-Délután eljössz velem? -nézett rám boci szemekkel
-Ezt nem kell így kérni Alice, ez alapvető. -mosolyogtam
-Akkoe hova mennyek érted? -csillant fel a szeme
-Az edő közepén lakom. Van egy földes út, a Forksi határ elött nem messze, és ott. Csak jössz egyenesen, és megtalálod. -mosolyogtam -3-kor jó?
-Persze, ott leszek. Ha mégsem felhívlak.. -mondta
Elmosolyodtam és leírtam a teleonszámomat egy papírra.
Tovább nem bezsélgethettünk, mert becsöngettek, és bejött a tanár. Mr. Wolf, nem tudott nekem újat tanítani, mivel én ezt az előző sulimba, még év elején tanultam. Nem is figyeltem. Mikor kicsöngettek, Alice megszólalt:
-Van kedved velem és a testvéreimmel ebédelni? -kérdezte
-Hát.. Nem is tudom, nem zavarnék? -kérdeztem
-Dehogy, azért hívtalak! -mosolygott
-Hát jó. -mondtam beleegyezően
-Milyen órád lesz? -kérdezte
-Matek- sóhajtottam
-Nekem rajz. Meg tudod mutatni hol van a terem? -kérdezte
-Örömmel. -mondtam és elvezettem a rajz terem felé.
Megköszönte, és elment. Összefutottam, Ashleyel és Nikivel.
-Sziasztok. -mosolyogtam, rájuk. Az ikreknek nagyon gonterhelt volt az arca.
-Bella mi.. -kezdte Niki
-elköltözünk. -folytatta Ashley
-Csak azért jöttünk suliba..
-Hogy tőled elköszönjünk.
-Hiányozni fogsz..
-Nagyon
-Sajnáljuk..
-Tényleg
-Remélem jól foglyátok érezni magatokat. -mosolyogtam szelíden
-Köszönjük. -motyogták és a nyakamba vetették magukat, mire felnevettem
-Nekünk mennünk kell. -sóhajtották, még egy utolsó búcsút intettek, és már el is tűntek. Elmentek. Nagyot sóhajtottam. Szomorú voltam, de elindultam matekre. Ezen az órán Ashleyel voltam, vagyis lettem volna, de most Ashley helyén egy bronzvörös hajú, nyúlánk fiú ült. Odamentem, és leültem mellé.
-Szia. -mondta
-Szia. -mosolyogtam -Én Isabella Cullen vagyok, ha jól sejtem te vagy Alicen kívűl az egyik új diák. -mondtam
-Igen, én Edward Cullen vagyok.
-Érdekes.. -motyogtam
-Mi? -kérdezett vissza
-Az, hogy én életem során még egy Cullenel sem találkoztam. -sóhajtottam
Elmosolyodott, és ő is sóhajtott eggyet. Megmerevedett. Arany íriszei, hirtelen feketévé váltak, és vadálati fény csillogott benne. Nem féltem tőle. Hirtelen jött a felismerés. Vámpír volt. Még régen találkoztam vámpírokkal. Ennek a találkozásnak nyomait, még mindig hordom a csuklómon, meg a nyakamon. Nem foglalkoztatott, nagyon, hogy mi ő csak segíteni akartam, mert tudtam neki most szörnyű érzés.
-Sajnálom. -motyogtam és annyira kihúzódtam amennyire lehet. Hirtelen rámkapta a fejét, de nem szentelt neki nagyobb figyelmet.

Amikor kicsöngettek, akkor felpattant, és már ott se volt. Nagyot sóhajtottam. Eldöntöttem, hogy nem ülök velük ebédnél, és kész. Ha vámpírok akkor lehet, hogy problémát jelenthetek nekik. Amúgy is csak Alice akarta. Majd vásárlás közben közlöm vele, hogy tudom, hogy vámpír.

A következő óráim csendben, és lassan teltek. Aztán jött az ebéd.. Amikor beléptem, csak egy üveg limonádét vettem, és leültem a hármunk asztalához, ahol már csak én helyezkedtem el. Üres tekintettel meredtem magam elé, mikor bekúszott a képbe egy dühös manó, Alice.
-Nem úgy volt, hogy hozzánk ülsz? -puffogott
-De, de úgy gondolom, hogy van egy probléma, amit majd a vásárláson megosztok veletek, és ne értsd majd férre, nem azért nem ülök oda amit te gondolsz, hanem miattatok.
-Remélem tisztában vagy vele, hogy ez érthetetlen volt számomra. -morogta az orra alatt, és furcsálhatta, hogy hallom, mivel felkapta a fejét válaszomra:
-Igen határozottan tisztában vagyok vele. -nevettem
-Hallottad? -rökönyödött meg
-Jó a fülem. -mosolyogtam

Bocsi, hogy rövid, de nem tudok mit csinálni, ennyi jött egyszerre :)