3. fejezet- Maria

Az éjszakát átbeszélgettük. Mivel nekem nem volt szükségem még alvásra, én is gond nélkül fentmaradhattam, és meghallgathattam. Három óra körül megszólaltam:
-Azt hiszem, én megyek. Még el akarok menni vadászni. Elég rég voltam. -mosolyogtam.
Mindenkitől elköszöntem, és elkezdtem szaladni. Két medve elfogyasztása után, indultam volna hazafelé, mikor egy hosszú feketehajú, vörös szemű vápír elállta az utam.
-Ki vagy te? -szűkitettem össze a szemem
-Milyen bátor ki ember vagy. -nevetett -Maria vagyok, és azért jöttem, hogy megigyalak.
-Csak rajta. -sziszegtem. Eldöntöttem, hogy meg fogom engedni neki. Elfordítottam a fejem, és arrébraktam a hajam, hogy beleharaphasson a nyakamba. Ő elvigyorodott, és éles metszőfogit a nyakamba vályta. Valamiért nem fájt, de teli tüdőből síkítottam, mert abban bíztam, hogy a Cullenék meghallják.Valószínű így történt, mert 1 percen belül, megjelent Jasper, és Edward majd a többiek, és közös erővel letépték rólam Mariát. Még láttam, hogy Maria bemenekül az erdőbe, és minden elsötétült.

Jasper szemszög:

Az iskolára készülődtünk, mikor hirtelen vérfagyasztó sikolyt hallottam. Azonnal felismertem Isabella Cullen sikolyát, ezért elkezdtem rohanni a sikoly irányába.  Bizonyára, a többiek is hallották, mert a nyomoba eredtek. Edward hamar beért mellém, és eggyüt futottunk. Bella, az átváltoztatóm, régi szerelmem, vagyis annak a kezében volt, aki csak az erőm miatt kihasznált. Metszőfogait, Bella nyakába vájta, és a vérét szívta. Én és Edward gondolkozás nélkül ott termettünk, és letéptük róla szegény Mariat. Alice, Carlise és Esme Bellához rohantak, míg Én, Rosalie, és Edward, Mariaval verekedtünk. De Marlia gyors volt, és eltűnt az erdőben. Azonnal mi is odarohantunk, Alicékhez, és vártuk, hogy Carlsie elmondja az állapotát.
-Az átváltozás elkezdődött. -sóhajtott Carlise. Mi is felsóhajtottunk, és én a karomba kaptam Bellát, majd elkezdtem vele száguldani a Cullen házhoz. Érdekes, mert meg se rándult, olyan volt mindta csak aludna.


/1 nap mulva, Carlise szemszög:


Még mindig, nem mozdul ez a lány, olyan mintha semmit nem érezne. Ez nagyon különös, és nem értem. Lehet, hogy nem is fáj neki? Végülis még olyan vámpírt nem láttam átváltozni, akiben voltak vámpír dolgog. Nemsoká kiderül.


Bella szemszög:


Fáj. Nagyon fáj, és égek. Ismerős az érzés, és a multkor a korház miatt fogtam vissza a sikoltásom, most meg csak megszokásból. Vámpír leszek. A Cullenek, tényleg meghallották a sikolyom, és megmentettek. De a vámpírrá válástól már nem. Hirtelen, elkezdett visszahúzódni a fájdalom, és már örültem, hogy vége, szívem őrült tempóban kezdett verni, és ha lehetséges még több fájdalmat éreztem. Hirtelen a fájdalom megszünt, mintha elvágták volna. Szemeim kipattantak. Felültem ,de a szobában egy lélek sem volt. Egy lila- fehér szobában feküdtem.  Volt egy fehér íróasztal, amin volt egy váza, és benne fehér rózsák. Lila szőnyeg volt, fehér kő, és a fal halványlila színben pompázott. Tetszett ez a szoba. Felálltam, és leszáguldottam a nappaliba. Mindenki ott volt, és a gondolataiba merült.
-Sziasztok. -mosolyogtam. Észrevettem, hogy sok mindent hallok, és a szaglásom is jobb mint az előtt. A látásról nem is beszélve.
Mindenki rámkapta a szemét és csak tátogni tudtak.
-Szellemet láttok? -tudakoltam
Carlise ocsúdott fel legelősször és megszólalt:
-Bella, még nem telt le a három nap, csak 1.
-És ez azért baj mert?? -kiváncsiskodtam
-Mert az átváltozás 3 napig tart. -motygta Jasper
Nagyot sóhajtottam, és kérdezés nélkül, leültem Alice mellé a kanapéra.
-Jasper mért nézel úgy rám, mintha a világ 8. csodája lennék? -tudakoltam vidáman
-Azért, mert még ilyen újszülöttet soha nem láttam. Nyugott vagy, és vidám
-Ühümm.. Határozottan.
Jasper sóhajtott, mert belátta, hogy nem fogok reagálni.
-És mikor mehetek emberek közé? Mikor lesz nem vörös a szemem? Mikor mehetek vásárolni? Haza mehetek, vagy itt kell maradnom? Most el kell költöznöm? -hadartam el egy szuszra.
-Majd meglátjuk, hogy reagálsz az emberek közelségére, kb 3-4 hónap, Erre is az 1. válasz vonatkozik, Te döntesz, Ha velünk maradsz mindannyian elköltözünk.
-De miattam nem.. -kezdtem de Alice közbevágott
-De miattad igen, mert mindenki megkedvelt, és családtag vagy, már a neved alapján is. -mosolygott mire én nagyot sóhajtottam.
Hirtelen bugrott egy kép, ahol Canadában vagyunk, nekem aranybarna szemem van, és Edwardal egymás kezét fogjuk. Sétálunk. Letérdel elém, és megkéri a kezem, mire én visítva ugrok a nyakába, és vagy 100x elondom neki, hogy igen, igen, igen. A kép megszakadt.
-Bella jól vagy? Már vagy 5 perce szólongatunk. -mondta Esme
-Nem tudom, láttam egy képet.. Canadáról.. meg.. -elharaptam a mondatot
Alice felugrott és elkezdett ugrálni, és ezt hajtogatta: "Bellának látomása volt"
Vajon mi történt-hallottam Edward hangját
-Én se tudom.. -fordultam Edwardhoz.
-Hallottad? -kerekedett ki a szeme.
-Mit? Megkérdezted, hogy vajon mi történt. Mi ebbe az érdekes?
-Bella, azt csak gondolatba mondtam.
"Bella gondolatolvasó" -hajtogatta tovább a csöpp kis manó.